A Fradi új KEISER konditermet kapott

ÍGY TELT A SZERDA DÉLELŐTT A FRADI LABDARÚGÓ CSAPATÁNÁL: ERŐNLÉTI EDZÉS, LABDÁS GYAKORLATOK ÉS LÁBTENISZ

Folytatódott a Thomas Doll vezette felkészülés labdarúgó-csapatunk számára. 

A mieink reggel 8:30-ra érkeztek a Népligeti Sporttelepbe. A különböző vizsgálatokat követően együtt reggeliztek, majd 10 óra előtt nem sokkal ismét belevetették magukat a kemény munkába. 

Először a konditeremben kezdtek játékosaink. Ezúttal azonban nem a főépületben található konditerem volt a célállomás. A Sporttelepen ugyanis egy teljesen új épületet hoztak létre, amelyben változatos, minden izomcsoportot megmozgató gyakorlatokat kellett végrehajtaniuk labdarúgóinknak.

HARIS ATTILA ÉS MICHAL NALEPA IS BALI PÉTER VEZETÉSÉVEL KÉSZÜL

Az izzasztó feladatok ellenére a hangulat ezúttal is remek volt a csapaton belül, így a munka is könnyebben zajlott.

A KONDITERMI GYAKORLATOKKAL NEM ÉRT VÉGET A DÉLELŐTTI ETAP

A mezőnyjátékosok a kapusok után mentek, hogy az edzőpályán folytassák a tréninget. 

A szakmai stáb továbbra is fontosnak tartja, hogy a csapat a kemény felkészülést is nagy kedvvel, lelkesen végezze. Így játékos-edző lábtenisz miniversenyt is tartottak, amelyet labdás gyakorlatok követtek.

Délután újabb edzés vár a játékosainkra, akik csütörtökön, pénteken és szombaton is két-két edzésen vesznek részt.

A Keiser edzőtermi felszerelésről bővebben itt olvashatsz. 

NÉZD MEG A FRADI EDZÉSÉRŐL KÉSZÜLT KÉPEKET!

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.969478869775385.1073742238.280507585339187&type=3

Forrás: fradi.hu