Így segítsd át az ügyfeledet a felépülés folyamatán!

A SÉRÜLÉS NEM TESZ KÜLÖNBSÉGET

Minden sportoló – gyerektől a hétvégi sportolón át egészen az élsportolóig – ugyanazokat a sérüléseket szenvedheti el.

A sikeres felépülés, a rehabilitáció folyamata hatékony együttműködést igényel egyrészt a sportoló, másrészt egy szakértői gárda részéről, amely állhat orvosokból, fizioterapetutákból, teljesítményedzőkből és sportági szakedzőkből.

De a felépülés sikeressége nem csak a résztvevőkön múlik. Van még valami, amiről keveset beszélünk, és ez a sportoló mentalitása. 

Meglepő módon, a felépülés lehet ugyanolyan mértékben mentális kihívás is egyben. Gondoljunk csak a gyógyulás hosszas időtartamára, az elszigeteltség érzésre, és az aggodalomra, hogy esetleg nem jön el a várt eredmény.

„A felépülés olyan, akár egy hullámvasút, rengeteg emelkedővel és lejtővel. Minden résztvevőnek bíznia kell a folyamatban, és biztosnak kell lennie abban, hogy a jó irányba tartunk.” Cruz Romero az EXOS teljesítmény fizioterapeutája. Itt van négy megközelítési lehetőség, amit akár a felépülés pszichológiájának is nevezhetünk.

1. ÉPÍTS BIZALMI KAPCSOLATOT!

A sportoló, aki éppen megsérült ápolást igényel a nem ritkán, akár egy évben is mérhető rehabilitációs programban. Ilyen hosszú folyamat során az érzelmek felerősödhetnek, és az állandó mérések, napi vagy heti szinten frusztrálók lehetnek.

Ezért fontos, hogy a rehabilitációs szakemberek és edzők mindenek előtt megteremtsék a bizalmi kapcsolatot.

„Az együttérzés és a kommunikáció a kulcs” - mondja Brenton Hardy az EXOS egyik teljesítmény specialistája. „Coachként meg kell értenünk a helyzetet amiben vannak – nem csak abban az időben amikor éppen velük vagyunk, hanem a teljes napjuk során. Az emberek nem ugyanazok amikor fájdalmakkal küzdenek, ami jelentős hatással van az agy működésére. Szükségük van arra, hogy újra és újra biztosítva legyenek arról, hogy a folyamat működik és ebben ők nincsenek egyedül.”

2. ÜNNEPELJÉTEK MEG AZ APRÓ SIKEREKET!

A fizikai felépülés egy lassú, hosszadalmas fejlődés a kitűzött, végső cél felé. Ezért fontos, hogy ünnepeljük az apró előrelépéseket, mint egy 10 %-os erőnlét javulás, vagy egy mozdulatsor, egy gyakorlat elvégzése fájdalom vagy a sérülésből fakadó tünet nélkül.

„Ezek az apró sikerek napi szinten rengeteget jelentenek,” mondja Romero. „Minden szakasz végén figyelek arra, hogy meglegyen a visszacsatolás, hogy mit csináltunk és milyen eredményeket értünk el. Egyes napok jobbak, mások kevésbé, de láttatnunk kell a folyamatos konstans előrelépést.”

3. TŰZZ KI ELÉRHETŐ CÉLOKAT!

A sportolók versenyszelleme gyakran arra sarkallja őket, hogy keményen küzdjenek a felépülésért is, hogy mielőbb visszatérhessenek. Az élsportolókat a sajtószereplések is visszatérésre sürgetik, ami további türelmetlenséget eredményez.

„Ha egy atléta jól halad, én sem fogom őt visszatartani. De ha annak jelét látom, hogy még nem áll készen, ezt el is mondom neki. Amikor azt látom, hogy egy sportoló a nyomás hatására a szokásos felépülési időt akarja megdönteni, hasznosnak tartom elmagyarázni neki, hogy az egyes gyakorlatokkal milyen eredményt lehet elérni, mert ez szinten tartja az ember motivációját.” Cruz Romero az EXOS teljesítmény fizioterapeutája.

A nyomást úgy lehet leküzdeni, hogy SMART (specific, measurable, agreed upon, realistic, time based, vagyis részleteiben kidolgozott, mérhető, egyetértésben felállított, megvalósítható és meghatározott időtartamú) célokat tűzünk ki. Ezek emlékeztetik a sportolót arra, hogy mit akar elérni: visszatérni a visszaesések elkerülésével, egy a korábbinál is jobb erőnlétben.

4. SEGÍTSD AZ ÜGYFELET A SAJÁT SPORTOLÓI IDENTITÁSÁNAK ELFOGADÁSÁBAN!

A sportolók bármilyen szinten is állnak erős idetitástudattal rendelkeznek, ami csökken vagy elvész egy hosszas rehabilitáció során. 

Néhány csapatsportoló a sérülés után kellemetlenül érzi magát a csapattársai között és azt választja, hogy máshol gyógyul. Másoknak fontos, hogy lemennek az edzésekre és a versenyekre is, tartják a kapcsolatot. 

A sikeres rehabilitáció kulcsa az, hogy segítjük a sportolót az identitása megtartásában, hozott anyagból dolgozunk. Mert a sérülések gyakran akadályozzák a sportolót a szokásos mozgásában, ez a komfortzónájuk elhagyásával jár. 

Romero labdákat visz a rehabilitációs edzésekre a test vagy az egyensúly fejlesztésénél. Ez nemcsak szórakoztatóbbá és nehezebbé teszi a munkát, hanem segíti a sportolót, hogy önmagaként mozogjon.

“Egy atléta legjobb visszatérése gyakran a visszaeséssel kezdődik. Az állhatatosság a kulcs, még akkor is, ha ez egy karrier végét eredményező sérülés. Coachként a mi feladatunk hogy segítsünk nekik komplexebben fejlődni a rehabilitáció során és visszavezetni őket a mindennapokba.” Brenton Hardy, az EXOS teljesítmény specialistája.